2013. augusztus 23., péntek

Süti kollekció

Ha már Amerika akkor a pite nem maradhat ki. :)
Egyébként meglepően olcsó és finom. ahhoz képest, hogy walmart os süti. 

Sajt torta vagy mi, vagy inkább túró. . fene tudja, de nagyon finom.
A tetején karamella van az alján csoki. . majdnem olyan mint a mars csoki.
De meg ehetetlen. Én 2x próbálkoztam vele, de nem sikerült, annyira tömény, hogy nem lehet egyszerre megenni 

Egy közeli, . . mogyorót nem csak nyomokban tartalmaz. 
 Egyébként ez a torta a köszönő vacsin volt. Ami a jóval a vacsi után este 9 kor volt. Ahol elvileg a tulajnak kellett volna valami "köszönöm, hogy hülyére dolgoztátok magatok a nyáron a majdnem semmiért" című beszédet, de hát még arra sem voltunk elég jók. . . ez van. . mind1.

Csak egy apró része annak amit a kölkök már kidobáltak. . 

Egy zsák instant leves az utazásra, költség hatékonysági okokból. .
Hát ezeket sem a boltban vettem :D 

Házi készítésű süti. . a tésztában vannak színes foltok. . az az mandm's-től van. 


Ez már ne is tudom mi volt. Valami csokis kekszes keverék azt hiszem. benne egy gumicukor kukaccal :) 
waffel joghurt, és eper.  . NEm rossz bár maga a tészta lehetett volna sokkal finomabb is. 

Dunkin-Donuts - reggelire. . Ez olyan mint a McDonalds. csak itt fánkokat meg kávét árulnak. 


Szóval elég nehéz nem felszedni pár 10 kilót :D
És  akkor a jégkrémekről nem is esett szó.

Ott vagyunk már?


Ez az utolsó hét szerencsére elég változatosra sikerül. 
Az előző csoport tagjai elmentek vasárnap, és aznap este meg még a tulaj is elment.
Hétfőn reggel meg közülünk is mentek el.  . így hirtelen kb 20-an maradtunk a táborban. .
Ez elég furcsa. Annyira kihalt és csendes lett. Persze az első nap még a szemetet szedtük össze.
Viszont a második napom elég jól sikerült. Szinte semmit nem dolgoztam.
Annyi volt, hogy először felpakoltuk az üdítős palackokat a futóra, majd elvittük Agusta-ba, majd visszajöttünk ebédelni a táborba. Úgyhogy igazából csak utazgattam.
De délután jött a java. Mert volt egy második fuvar is. De mivel ahova vittük már eléggé be voltak havazva, így máshova vittük beadni.
Így először elmentünk a munkatársam házához. Ennél tipikusabb amcsiház nem is lehetett volna.
Kutyussal, faházzal halom kocsival a kertben, kis erkély, ahogy kell. :)






Na aztán tovább indultunk.. mentünk még egy  jó darabig mire odaértünk a beváltó helyre. .
Lepakoltunk aztán mentünk még messzebb. Először nem is tudtam, hogy mi van. De aztán kiderült, hogy a munkatársam leadott, egy autóalkatrész feljavításra, és épp készen lett, így elmegyünk kérte.
Amit én persze nem bántam. :)
A hely kb 70 km-re a tábortól, szóval mire elmentünk oda meg vissza, szinte az egész munkaidőm le is járt. Utána még persze megnéztem, hogy van-e valahol egy kupac szemét, de hát persze révén, hogy szinte senki sincs a táborban semmi nem volt.

De az útközben a legszebb az egy folyócska volt. Elég jól néz ki ahogy a sziklarengeteg között folydogál a víz.



Ezt követő 2 nap is másképp zajlott. De többnyire festegetéssel. pakolással.
Ugyanis bizonyos kabinok padlóját újra kellett festeni. De ehhez persze a fa emeletes ágyakat is arrébb kellett pakolni. Ami azért nem volt könnyű, de szerencsére voltunk egy páran. :)
Úgy hogy így ezzel, hogy más kellet csinálni mint a nyáron, így kicsit érdekesebbek voltak a napok, épp annyira, hogy ne teljen annyira baromi lassan., mire végre vége.

Ma és meglepő módon holnap is szabad napos leszek. Tehát már csak 1 napot kell dolgozni. Ami nem hiszem, hogy valami nagyon komoly lenne. Ennyit tudok, hogy lesz egy nagyobb pakolás, amikor padokat, meg asztalokat, meg a golfkocsikat bepakoljuk a tornacsarnokba telelésre. :)

Annyi, hogy nagyon kell vigyázni a padlóra, mert sérülékeny, és baromi drága, ha javítani kell.

2013. augusztus 19., hétfő

Már csak 1 hét


Már csak 1 hét és megyek utazgatni. . .
Ez a kép egy heti összefoglaló, ahogy közeledik a nap, és ahogy érzem magam.

2013. augusztus 14., szerda

A változás szele. :)

Igen . . akármennyire hihetetlen lassan, vagyis nem, elég gyorsan de mingyárt vége a tábornak.
Igazából már vége is.
Az elmúlt szombaton elmentek a gyerkőcök.
Igazából a mi szempontunkból elég húzós volt. Élőszőr is csütörtökön volt a lobster-day azaz a homár nap.
Ugyan is itt a Maine-államban, vagyis inkább az északi tenger felőli részén van szinte a világ legjobb homár halász területe. Így elég komoly az export is belőle, meg hát sokat is esnek belőle ebből kifolyólag.
Tehát az volt a vacsi.


Igazából olyasmi mint a garnéla rák. .Mondjuk szerintem lehet ez még sokkal finomabb. Mert ezért az itteni étel színvonala mondjuk úgy hogy egy általános iskola menzájához hasonlít.
Meg mint kiderült ezek "fiatalok" is voltak. . Kézzel szét lehetett törni az ollóját is. Amit egy jól "megérett" homár esetében esélytelen. Ezért vannak a dió törőhöz hasonló ollók. (egyes filmekben lehet ilyet látni ahogy küzdenek velük :)
Igazából jó volt csak kellett hozzá egy kis citromot enni, meg elvileg volt valami olvasztott vaj amibe mártogatni is kellett volna, de lusta voltam megint felkelni és elmenni érte.. :)
Ezen a napon szabadnapos voltam. . szóval semmi hasznosat nem igazán csináltam. .meg nem is volt valami jó idő. Fél napot esett az eső.
Na de a másnap. , :)
Már kezdtek a kölkök pakolni, így kezdtek kidobálni cuccokat is. Így mi igazából reggeltől este 9-ig dolgoztunk, persze megálltunk enni, de semmi több.
A poén az egészben az volt, hogy esett, mit esett.. . szakadt az eső. . na de nem 5 percig.. . vagy fél dél előtt. 1-2 helyi indián (munkatárs) mondta, hogy kb 5 éve nem volt ennyire elbaszott rossz idő.
Még az elején vettem egy egész jó kis bakancsot ami tényleg nem engedi át a vizet.. . vagyis egy határig. . Mert hát délben már cuppogott a víz benne. :), Bár még nem tudom, hogy tényleg át engedte, vagy csak az esőkabátomon lecsorgó víz fojt bele. . mind a lényeg, hogy kb vizesebb voltam mintha úsztam volna egyet a tóban.

Hát valahogy így festettünk. Valahol ott az esernyő alatt dolgoztam. .kerestük a kincset. :)
Az eső miatt kialakuló helyzetről később írok, teszek fel képeket. (Mert azt a rendes géppel, csináltam és nincsenek itt a képek.)

Na de másnap jött csak igazán a java. Megint csak reggeltől estig meló. DE csak szinte abból állt, hogy hordtuk fel a szemetet, és dobáltuk le a földre mert idő nem volt, másra. Hihetetlen mennyiségű szemetet, és szemétnek titulált, de egyáltalán nem szemét cuccot dobáltak ki. kezdve a törülközőtől, a bontatlan körömlakkon át az 1x használt tusfürdőn keresztül sok mindent.

Amikor megtelt egy kuka :) . és nem első alkalommal voltunk ott.
Hát igen. . még egy bálnát is kidobtak. :) 


És még közel sincs vége a napnak. 
A másnap is hasonlóan telt, annyi különbséggel, hogy csak én rohangáltam, a munkatársam meg csak válogatta a szemetet.
És hogy találtunk-e valamit. .hogyne :) . . De nem csak mi. . később jöttek a munkatársaink, meg a takarító személyzet, és persze a konyhai kisegítők is benéztek.
Volt aki pólót, cipőt, helyiek, tusfürdőt vittek. Volt aki tábor feliratos törülközővel ballagott el. :)

A képen nem látszik de kb 1 méter magas a kuka. :). . szóval esett az eső az előző napokban.

Szóval elmentek. . Igazából a sok utómunka miatt, nem éreztem hogy valami más lenne. Csak annyi, hogy a táborban, sokkal könnyebb volt a közlekedés a rohangáló kölkök hiánya miatt. :)
De mivel másnap már jöttek, a baptisták, nem tartott sokáig.
Igaz azért érezhető a különbség. Mármint, hogy csak családos emberek, és ha épp nem is veszi észre a gyerek, de a nagyobbak azért rájuk szólnak, hogy arrébb kéne állni.
A másik érdekes, hogy elég sok a fekete közöttük. Arra emlékeztet, amikor a második csónakomra mentem anno, és ott is jelentősen sokan voltak. . De nincs bajom velük, sőt van egy érdekes stílusuk.

Az új barátom :)

Igazából meglepő módon ilyet se láttam otthon. De ha otthon van a divat kukac, akkor ez a stylist kukac. :)
Érdekes, hogy a hátán van van 4 ilyen sárga púp. .. . remélem nem mérgező volt :D

:D egyik helyi indián is megcsodálta. :) 





2013. augusztus 8., csütörtök

A bandita. :)

Annyira benne élünk az erdőben, és mindentől messze, hogy hihetetlen.
Mára már megszoktam, de még mindig érdeklődéssel figyelem ahogy a mókusosok rohangálnak a táborban, vagy éppen kukáznak.
Volt hogy 1 méterre tőlem ücsörgött a kuka szélén, és valami frissen szerezett zsákmányt majszolt. :)
De van itt még más is a bandita azaz a Raccoon, magyarul mosómedve.
Hogy miért bandita?. . csak mert olyan a minta a szőrén mintha maszk lenne rajta.

Nem tudjuk hogy többen vannak-e vagy csak 1 szokott benézni hozzánk.
Késő este kb 11 éjfél körül szokott jönni. Persze a konyháról hoztak fel neki sütit, meg pizzát.. így talált finomságot magának. :)
Ahogy a képen is látszik ízlett neki.


2013. augusztus 3., szombat

Acadia national park


Ez a kiruccanás még Július 14.-én volt. Egy vasárnapi napon.
Az egyik amcsi kollégámnak, igazából nem is nekem, hanem a konyhán dolgozóknak.
Ők szervezték meg igazából ezt. Szóval az ő kocsijával mentünk el ide így 4-en..
Egy magyar és egy cseh leányzóval.
3-4 óra utazás a park a tábortól, de a parkon belül is kocsival mentünk, mert hát hatalmas.

Természetesen neki is egy hatalmas terepjárója van.

Na hát ez egy picit furi. Ez a benzinkútnál volt. Disznó fülek vannak a vödörben. :) De persze szigorúan csak a kutyáknak. 
Tehát először a recepción álltunk meg kifizetni a belépőt, aztán tovább mentünk kocsival.
Elmentünk egy ilyen ösvényes részhez, annyira különleges dolog itt nem volt, nem is voltunk ott sokáig.

Majd utána elmentünk a Sand Beach-re mondhatni találó egy név. homokos partnak nevezni egy homokos partot. :D
Mivel nem egészen így készültem, meg hát egyébként is utálom a sós vizet, így nem mentem be úszni. Csak egy kis lábmosás volt. Majd utána a parton heverésztünk. Még aludtam is egy keveset a parton.


Ez után tovább mentünk, időnként megállva az út mellett fotózkodni.
Meglepő módon ez elég értelmesen kitalálták. Mármint bizonyos helyeken, az út mellett vannak ilyen leálló részek, hogy a nézelődök egyszerűen leparkolva oda veszély mentesen meg tudják tenni.
És elég sűrűn ki van ilyen alakítva.



Végül feljutottunk a csúcsra. Eléggé szép helyre sikerült megint eljutnom. . Pedig nem is terveztem ezt a helyet. :) Igazából erről nem igen tudok sokkal többet írni, ezt látni kell, vagy a képeket nézegetni.
Ja meg közben még valahol megálltunk, de most nem jut eszembe a neve a képeken majd látjátok.

További. Képek. itt. 

A gyerekekről.

Nem is tudom mit írjak. Olyan normális kinézetük van. :)
De alapvetően konkrétan a legfelső rétegbe tartozók. Például itt van egy hollywood-i sztár gyereke. Meg . hülyeséget nem akarok írni, de valami köztársasági miniszterelnök gyereke is itt van.
De alapvetően ha jól tudom 90%-ban zsidók. .
Mondjuk azon a sok bontatlan, félig megevett ugyanakkor a drága cukrászboltok termékei alapján egyértelműen elmondható, nem kétkezi munkások gyerekei.