2013. június 30., vasárnap

Szabadítsuk ki a chipmunks-okat.

Az a helyzet, hogy a tábor tele van mókusokkal. Két fajta van, az egyiket nevezik chipmunks-oknak.
Van egy másik, majd ha róla is sikerül képet készíteni akkor megírom, csak emezek sokkal ritkábbak, és egyből felrohannak a fára.

Na de ezek, meg mindenhol ott vannak, és szemtelenül közel jönnek. Tegnap már a másodikat szabadítottam ki a kukából, mert nem bírt kimászni. Elég nagyok ezek. kb 1,2 méter magas kukák. Így ha alig van benne szemét és bele ugrik akkor nem igen tud kimászni. A legutóbbi még nem is, de előtte lévő aléggé pórul járhatott, mivel egész nap esett, és már a kukában is állt vagy 10 centi, de almákon kívűl nem igen volt benne semmi. Nem tudom mióta ücsörgött ott az egyik almát mentő csónaknak használva de búrig volt ázva szegény. Aztán először csak ott nézett a rémült szemeivel hogy most mi lesz. Majd próbáld kiugrani, de hát esélytelen volt. Végül kiborítottam a kukát aztán egyből rohant a házikó alá, majd onnan csipogott nekem.
Itt van egy kép róla, na meg a helyi pillangóról.
Ezekhez használtam a kölcsönkért lencsét. Először a lovasokat akartam fényképezni, de mivel aznap jöttek a gyerkőcök, így elvitték őket hogy takarítsák ki a buszokat amivel elhozzák őket. Így az elmaradt, és csak ezek lettek. Remélem még a nyár folyamán sikerül a lovas képeket is elkészíteni, ha nem is a kölcsönkért, de a saját lencsével.

https://www.facebook.com/media/set/?set=a.560400950665563.1073741836.158493187523010&type=3&uploaded=3

1 megjegyzés: