Szinte ez az egyik legnagyobb ha nem a legnagyobb ünnep a USA-ban.
Szokásukhoz híven ilyenkor megőrülnek. :)
Alapvető, hogy a lehető leghülyébben próbálnak kinézni, bármi amit fel lehet venni azt felveszik, de mind ezt amerikai mintás verzióban. A ruháktól kezdve, a szemüvegen át a kalapokig, mindent, nem beszélve a "díszítő" kellékekről.
itt egy minta- és még a szerényebb verzióból. (netről való kép)
Persze a tábor díszítése sem maradhatott. el.
Aznap steak and french fries azaz szték és sült krumpli volt a vacsi.Este meg a tűzijáték volt a fő attrakció. Annyi jó volt benne, hogy nem volt tömeg, mint a Pesti rakparton. :D
Egész normális volt. Ha jól tudom akkor, 10 milla volt a költség.
Nem is olyan mesze tőlünk a tó felett lőtték fel őket.
Annyi azért érdekes volt, hogy volt 1 vagy 2 (mér nem emlékszem pontosan) faszi akik rohangáltak a stégen (Mert hogy a stég végében voltak telepítve) és ők gyújtogatták meg a kanócot. :)
Gondolom valahogy csak megvoltak számozva, hogy azért ne össze vissza durrogjanak.
Meg hát a végén volt egy szarvas minta is. Mert ennek a tábornak a szarvas a jelképe.
Egy új féle is volt, legalább is számomra.
Ami igazából baromi nagy hangerővel durrant szét, és olyan erős fény ereje volt mint egy vaku 5 méterről. :D Meg hát olyan gyorsan ki is alszik. Kiegészítő elemnek nagyon jó volt.
Ennyi igazából ami eszembe jut erről. Valami nagy városban tuti más milyen élmények értek volna. Így inkább olyan volt mint egy falunap :) (Talán majd jövőre :D :D )


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése