A lényege, hogy most hogy félidőben vagyunk. (Már csak 3 hét és a kölkök lelépnek) El jöttek a szülők, hogy meglátogassák őket.
Úgyhogy voltunk egy páran. Nekünk nagyon különösebb dolgunk előtte napokban nem volt. De aznap 6-kor kezdtünk, és este fél kilenc fele végeztünk. Úgy kb 15 órát ledolgoztunk aznap. Persze volt kaja szünet de hát akkor is.
Alapvetően rohangáltunk körbe körbe aztán szedtük össze a szemetet. Ami volt bőven, egyrészt hozták halomra az ajándékokat, meg 5-6 csónak le lett rakva a táborba, és tele lett pakolva jéggel meg fél literes üdítőkkel, aztán ebből mindenki vehetett ki belőle azt amit akart. Persze ahogy szokták felét sem isszák meg. Aznap meg másnap eszméletlen mennyiségű, na jó nem de kb 30 liter üccsit minimum kiöntögettünk a flakonokból. . .
![]() |
| Na valahogy így folyik az üccsi. |
![]() |
| És ez még a tizede sem a összesnek. De azért már lapátoltuk a zsákba. : ) |
![]() |
| Itt sütik (égetik) a csirkét. A háttérbe az az épület a torna csarnok. |
Szóval eléggé szenvedtem amikor éreztem a jó illatot, ahogy rohangáltunk fel alá.
De végül csak leültünk a domb oldalba, aztán csak tömtük magunkba a kalóriát.
![]() |
| Ennyire ezért nem volt az arcinka a kis golf kocsi, csak úgy hangulatnak fotóztam le. |
![]() |
| Valahogy így. :) |
Mi voltunk akik lebontotték a hálót. Ami kb úgy nézett ki, hogy jól megfogtuk, majd miután szét lett csavarozva, a rögzítésnél, akkor futás. :D :D
Még külön orvos is volt, mint egy f1-es futamon, hogy ha valaki arca próbálja felnyalni a zúzott kavicsot akkor legyen valaki aki összekaparja őket kiskanállal. (volt ilyen tavaly, ezért mondtam, hogy most meglepően normálisak voltak)
Igazából az nap nem is volt annyira vészes, hiszem a műanyag flakon és a fémdobozok gyűjtési háború miatt kb úgy nézett ki egy kuka élete, hogy ha már két flakon volt benne akkor csere, de maximum 6-8. (Ha már több volt benne, akkor elhagyatottnak érezhette magát az a kuka) mert utána tuti valaki rárepült, hogy az az enyém, mint a cigányok a lomtalanítási szezonban, :D :D :D Erről a háborúról majd még később írok. :)
De a másik reggel az elég durva volt. Minden kuka 2x tele volt. Mármint a kukák mellett is volt szemét. Persze mire össze szedtük megtelt vele egy egész futó, és ráadásul lehetett újra kezdeni mert megint mindet telenyomták. Hát volt sok szemét, mert miután jöttek a szülök, délután mentek erre arra városba ki merre akart, aztán persze össze vissza minden hülyeséget vásároltak. (mert hát megtehetik).
Igazából szabad napom lett volna, de nem volt hozzá kedvem, meg ma is dolgoztam, dolgozok. . . Egyszerűen gyorsabban telik így az idő, meg most benne vagyok ebben, szabadnap után olyan nehéz vissza állni, így húzom amíg lehet, aztán meg lesz 1-2 extra szabad napom.
hmm. egész ügyes voltam ma, hogy ilyen sokat írtam. . :) De azért még van még mit mesélnem. :P . .







Hát nem semmik ezek a szülők. A gyereknek is tetszett hogy így lerohanták a szülők? :) Mondjuk a sok ajándék láttán, lehet hogy annyira nem bánták. Minden alkalommal kapnak valamit? Tényleg a gyerekekről még nem sokat írtál. Milyenek?
VálaszTörlésAzért látom néha van rendes kaja is.
Hogy hogy minden alkalommal? Ilyen 1x van a tábor ideje alatt, kb a félidőnél, kicsivel utána talán.
VálaszTörlésA gyerekekről? . . új cikk. :)
Csak arra gondoltam, hogy mikor megjönnek akkor is adnak ajándékot (mintha szülinap lenne), meg mikor elmennek akkor is vásárolnak a gyerekeknek. De ahogy írtad ha megtehetik!
VálaszTörlésÍrtad, hogy majd írsz a fémdobozok gyűjtési háborúról. Gondolom a lényege, hogy minél több fémdobozt kell összegyűjteni, vagy mást is csinálnak a fémdobozzal?